Projektalapú oktatás a Széchenyi Egyetem Menedzsment Campusán a lean service action creation (lsc) módszer adaptálásával

Megtekintés/ Megnyitás
Metaadat
Teljes megjelenítés
Link a dokumentumra való hivatkozáshoz:
Gyűjtemény
Absztrakt
A tudásgazdaság humánerőforrás-igényei döntően megváltoztak, ugyanakkor a felsőoktatási intézmények hazánkban éppúgy, mint Európa többi államában alig változtak annak érdekében, hogy az új típusú igényeknek hatékonyabban meg tudjanak felelni. (Rámháp, 2017) Ma a munkaerőpiac lexikális tudás helyett szakmai és szakmán túli, ún. soft-skill kompetenciákat vár el a munkavállalóktól. Míg a frontális oktatás során továbbra is az egyéni számonkérés a teljesítmény mérésének módszere, és ennek során a külső eszközök használata csak ritka és kivételes esetben lehetséges, addig a hallgatók a munkaerőpiacra kikerülve azzal szembesülnek, hogy csapatban kell dolgozniuk. Ekkor már a hangsúly az egzakt tudásról a problémák megoldására terelődik át, és a tudáshoz való hatékony hozzáférés érdekében minden eszköz megengedett. (Drajkó, 2014) A helyzetet nem könnyíti meg, hogy a tudásgazdaságba vezető átmenet a felsőoktatási rendszer radikális változását hozta magával, az elitképzésből mára eljutottunk a tömeges felsőoktatáshoz. (Trow, 1974; 2000) Hazánkban a felsőoktatási felvételi arány a kilencvenes évek elején alig haladta meg a 30%-ot, addig a kétezres évek elején már a jelentkezők fele, az utóbbi időben bizonyos években pedig már a jelentkezők 80%-a jutott be valamely felsőoktatási intézménybe. (Rámháp, 2017.) Mindez inhomogén felkészültségi szintű hallgatók nagy létszámú képzésekben történő oktatását eredményezi, mely rendszerben soha nem látott fontosságú a tehetséggondozás és a gyakorlatorientált oktatási módszerek tömeges bevezetése. A Széchenyi István Egyetem a „Management Campus” mint kutató- és képző intézmény – a nagyvállalati és a KKV-szintű termékfejlesztési és szervezetfejlesztési problémák elemzése-kutatása révén – eredeti és előremutató tudományos eredményeket hoz létre, melyeket az oktatásba is beépít. Jelen cikk egy esettanulmány, mely a finn Lean Service Creation (LSC) (Sarvas, et al., 2017) módszer adaptálását mutatja be az Egyetem projektalapú oktatási rendszerébe. A módszert oktatók által mentorált öt fős, multidiszciplináris hallgatói teamek használják a térség KKV szereplői által adott valós ipari/gazdasági problémák megoldására.
- Cím és alcím
- Projektalapú oktatás a Széchenyi Egyetem Menedzsment Campusán a lean service action creation (lsc) módszer adaptálásával
- A könyvrészlet száma
- 27.
- Szerző
- Eisingerné Balassa, Boglárka
- Rámháp, Szabolcs
- Szerkesztő
- Dr. habil Koltai, László
- Megjelenés ideje
- 2019
- Hozzáférés szintje
- Open access
- Konferencia címe
- Hazai és külföldi modellek a projektoktatásban
- Konferencia ideje
- 2019. Május 21.
- Nyelv
- hu
- Terjedelem
- 14 p.
- Tárgyszó
- projektalapú oktatás, lean service management, pilot, menedzsment campus
- Változat
- Kiadói változat
- A cikket/könyvrészletet tartalmazó dokumentum címe
- Hazai és külföldi modellek a projektoktatásban nemzetközi tudományos konferencia
- A forrás folyóirat éve
- 2019
- ISBN, e-ISBN
- 978-963-449-133-0
- Műfaj
- Konferenciaközlemény
- Tudományterület
- Bölcsészettudományok - neveléstudományok
- Egyetem
- Óbudai Egyetem
- Kar
- Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar