A szükséges tudás elérhetőségének akadályai

Megtekintés/ Megnyitás
Metaadat
Teljes megjelenítés
Link a dokumentumra való hivatkozáshoz:
Absztrakt
Polányi Mihály személyes tudásról alkotott elmélete a hallgatólagos és az explicit tudás közötti különbségtételen alapul. A hallgatólagos tudás ontológiai aspektusa értelmében a tudás a közeli és a távoli elem, vagyis a részleges és az egészleges jelentés közötti reláció felismerése. Jelen tanulmány egy szervezeten belül megjelenő tacit tudásra fókuszál, a munkavezetők meglévő, szükséges és elérhető tudásának, illetve a tudásmegosztást akadályozó tényezők feltérképezésének segítségével. McIver és Wang (2016) a Tudás a Gyakorlatban (Knowledge-In-Practice) kérdőíve alapján egy háromszáz alkalmazottat foglalkoztató bőrdíszműves vállalatban vizsgáltuk a gyakorlati tudás dimenzióit. Az eredmények azt mutatják, hogy a munkavezetők kerülik a bizonytalanságot és fontosabbnak vélik a kodifikált tudás szerepét. Ennek következtében azok a személyek, akiknek hallgatólagos tudásra van szükségük feladataik ellátáshoz, bizonytalanságot tapasztalnak munkájuk során. A tudásáramlás folyamata tehát csak olyan környezetben valósulhat meg, ahol az emberek bíznak egymásban.
- Cím és alcím
- A szükséges tudás elérhetőségének akadályai
- A könyvrészlet száma
- 16.
- Szerző
- Nagy, Nikoletta
- Velencei, Jolán
- Szerkesztő
- Garai-Fodor, Mónika
- Csiszárik-Kocsir, Ágnes
- Megjelenés ideje
- 2018
- Hozzáférés szintje
- Open access
- Konferencia címe
- Vállalkozásfejlesztés a XXI. században
- Konferencia ideje
- 2018
- Nyelv
- hu
- Terjedelem
- 16 p.
- Tárgyszó
- személyes tudás, tacit tudás
- Változat
- Kiadói változat
- A cikket/könyvrészletet tartalmazó dokumentum címe
- Vállalkozásfejlesztés a XXI. században VIII/1. kötet
- A forrás folyóirat éve
- 2018
- ISBN, e-ISBN
- 978-963-449-093-7
- Műfaj
- Konferenciaközlemény
- Tudományterület
- Társadalomtudományok - közgazdaságtudományok
- Egyetem
- Óbudai Egyetem
- Kar
- Keleti Károly Gazdasági Kar