Show simple item record

Nagyné Uri, Andrea
Váray, Károly
Brindzik, Edina
Kendrovics, Rita
2026-07-21T08:07:55Z
2026-07-21T08:07:55Z
2026-06
http://hdl.handle.net/20.500.14044/39813
A hátrányos helyzetű (HH) és sajátos nevelési igényű (SNI) tanulók szakképzésben való részvétele kettős hátrányt jelent, amely növeli a lemorzsolódás kockázatát. A bemutatott program egy egyetemi kurzus keretében indult, ahol a résztvevő hallgatók projektalapú munkában, kisebb csoportokban dolgozva tervezték meg és indították el saját kezdeményezéseiket. A feladat egy pedagógiai fókuszú projekt kidolgozása és megvalósítása volt, amelyhez az oktató (Dr. Tomory Ibolya) világos szakmai kereteket biztosított. (Tomory, 2022) A tanulmány egy gépész szakos tanuló mentorálását mutatja be, akinek figyelemzavara és hátrányos családi háttere egyaránt nehezítette a tanulást. A program indítóegy egyetemi projekt keretében nyolc műszaki szakoktató hallgató bevonásával, személyre szabott fejlesztési terv és coaching technikák alkalmazására épült. A folyamat döntően online valósult meg. Már rövid távon, az egy hónapos intervenció eredményeként is javultak a tanulmányi eredmények, csökkentek a hiányzások, és nőtt a szakmai motiváció. Az esettanulmány alátámasztja, hogy a célzott mentorálás hatékony eszköz a lemorzsolódás megelőzésére és a munkaerőpiaci integráció elősegítésére.hu_HU
dc.formatPDFhu_HU
huhu_HU
Személyre szabott mentorálás a szakképzésben: esettanulmány egy hh és sni tanuló támogatásárólhu_HU
Open accesshu_HU
Óbudai Egyetemhu_HU
2026 június 4.hu_HU
Budapesthu_HU
Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Karhu_HU
Óbudai Egyetemhu_HU
Bölcsészettudományok - neveléstudományokhu_HU
hátrányos helyzethu_HU
szakképzéshu_HU
mentorprogramhu_HU
lemorzsolódáshu_HU
inklúzióhu_HU
Konferenciaközleményhu_HU
Projektpedagógia a fenntarthatóság szolgálatábanhu_HU
local.tempfieldCollectionsFolyóiratcikkekhu_HU
10.12700/PK.2026.227
15.hu_HU
Kiadói változathu_HU
19 p.hu_HU
Projektpedagógia a fenntarthatóság szolgálatában - Tanulható fenntarthatóság óvodától egyetemig, határon innen és túlhu_HU
978-963-449-421-8hu_HU
2026hu_HU
Óbudai Egyetemhu_HU
Budapesthu_HU


Files in this item

Thumbnail

This item appears in the following Collection(s)

Show simple item record