Honleányok Pesten – Tänzer Lilla növendékei és a reformkori lánynevelés

View/ Open
Metadata
Show full item record
URI
Collections
- 2025 [23]
Abstract
A 19. század első évtizedeiben a magyarországi lánynevelés kérdése politikai és
nemzeti tartalommal telítődött. A „művelt anya” eszménye a nemzeti felemelkedés zálogává
vált, ami életre hívta a házi nevelés mellett a lánynevelő intézetek rendszerét is. Jelen
tanulmány a korszak egy meghatározó, ám eddig kevésbé kutatott színterét, Tänzer Lilla pesti
lányneveldéjét, illetve annak növendékeit mutatja be. A kutatás középpontjában az intézet
pedagógiai programja – az úgynevezett „kellemi nevelés” és a honleányi ismeretek átadása
– mellett az ott tanult növendékek életpályájának rekonstrukciója áll. Az interdiszciplináris
megközelítésű elemzés elsősorban egodokumentumokra (naplókra, levelekre, memoárokra)
támaszkodik, mivel a nevelde működéséről és a kapcsolati hálókról szinte kizárólag ezek a
személyes források tudósítanak. A vizsgálat rávilágít arra, miként váltak a nevelde
növendékei a reformkor és a század második felének öntudatos honleányaivá, és hogyan
segítették az egodokumentumok egy korábban rejtett mikrotörténeti narratíva feltárását
- Title
- Honleányok Pesten – Tänzer Lilla növendékei és a reformkori lánynevelés
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-description-titlenumber
- 21.
- Author
- Maisch, Patrícia
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-date-issued
- 2026
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-rights-access
- Open access
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-other-conferenceTitle
- XIII. Trefort Ágoston Szakképzés- és Felsőoktatás-pedagógiai Konferencia 2025
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-other-conferenceDate
- 2025. november 6-7.
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-language
- hu
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-format-page
- 14 p.
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-subject-oszkar
- nőnevelés-történet, Tänzer Lilla, pályakép-rekonstrukció, nőtörténet
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-description-version
- Kiadói változat
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-other-containerTitle
- A szakképzés és a felsőoktatás kihívásai XIII. Trefort Ágoston Szakképzés- és Felsőoktatás- pedagógiai Konferencia Tanulmánykötet
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-other-containerPeriodicalYear
- 2026
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-other-containerIdentifierIsbn
- 978-963-449-399-0
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-type-type
- Tudományos cikk
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-subject-area
- Bölcsészettudományok - neveléstudományok
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-publisher-university
- Óbudai Egyetem
- xmlui.dri2xhtml.METS-1.0.item-publisher-faculty
- Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar