A Waldorf-pedagógia és a modern neveléselmélet találkozása

Abstract

A 20. század második felétől a pedagógiai gondolkodás egyre inkább a gyermek fejlődésének átfogó, pszichológiai és társas dimenziókra épülő értelmezése felé mozdult el. Bár a Waldorf-pedagógia Rudolf Steiner antropozófiai emberképéből nőtt ki, számos olyan alapelvet és módszert tartalmaz, amelyek meglepő módon összhangban állnak a modern, empirikusan igazolt neveléselméleti modellekkel. Jean Piaget kognitív fejlődési szakaszokra épülő elmélete, Lev Vigotszkij szociokulturális tanulásfelfogása és Albert Bandura szociális tanuláselmélete mind olyan mechanizmusokra mutat rá – a fejlődési ritmus tiszteletben tartására, a társas közvetítés szerepére, a tanári minta meghatározó hatására –, amelyek a Waldorf-pedagógia gyakorlati működésében is központi jelentőséggel bírnak. A jelen tanulmány célja annak feltárása, hogy e három meghatározó pszichológiai elmélet hogyan és milyen pontokon ad tudományos hátteret a Waldorf-iskolákban alkalmazott pedagógiai gyakorlatnak, és miként világítanak rá a Steiner által ösztönösen felismert, ma már kutatásokkal is igazolt tanulási folyamatokra.