Az ivóvíz biztonságát fenyegető, főbb veszélyforrások napjainkban

Megtekintés/ Megnyitás
Metaadat
Teljes megjelenítés
Link a dokumentumra való hivatkozáshoz:
Absztrakt
Létezésünk alapja a víz, nem kizárólag biológiai értelemben. Az emberiség
fejlődését, a civilizációk kialakulását nagyban befolyásolta a víz, hiszen az élelmiszerek előállítása mellett a szállítmányozásban, kereskedelemben is nagy szerepe volt
és van
napjainkban is
.
Pont a nagymértékű fejlődésnek, iparosodásnak köszönhetően egyre
nehezebb megfelelő minőségű ivóvízhez
jutni. Az urbanizációnak köszönhetően bizonyos víztestekbe különösen nagy menynyiségű, kémiai természetüket tekintve
igen változatos szennyezőanyagok jutn
ak
be. Ezen xenobiotikumok, valamint bomlástermékeik káros hatá
ssal vannak a vízi
és szárazföldi ökoszisztémékra, valamint
az emberi egészséget is veszélyeztethetik.
A víz körforgásán keresztül bekerülhetnek
az ivóvíz bázisokba, onnan pedig a fogyasztók poharába, vagy az élelmiszeriparon, mely iparág r
engeteg ivóvizet használ
fel
,
keresztül
a tényérjukra. Kiemelten fontos tehát az emberiség jövőjének szempontjából az ivóvíz készletek megóvása. Water is the basis of our existence, not just
in a biological sense. The development of
mankind and the formation of civilizations
have been greatly influenced by water, as
in addition to the production of food, it has
played and continues to play a major role
in transportation and trade. Due to the
large-scale development and industrialization, it is becoming increasingly difficult to
obtain drinking water of the right quality.
Due to urbanization, certain bodies of wa-
ter enter particularly large amounts of pollutants that are very diverse in terms of
their chemical nature. These xenobiotics
and their degradation products have adverse effects on aquatic and terrestrial
ecosystems and may pose a risk to human
health. Through the water cycle, they can
enter drinking water bases and from there
into the consumer glass, or the food, through food industry, which uses a lot of
drinking water. The conservation of drinking water supplies is therefore of paramount importance for the future of humankind.
- Cím és alcím
- Az ivóvíz biztonságát fenyegető, főbb veszélyforrások napjainkban
- Cím és alcím más nyelven
- Major dangers of drinking water safety today
- Szerző
- Szepesi-Bencsik, Dóra
- Megjelenés ideje
- 2023
- Hozzáférés szintje
- Open access
- ISSN, e-ISSN
- 2676-9042
- Nyelv
- en
- Terjedelem
- 9 p.
- Tárgyszó
- drinking water, health, future, pollution, xenobiotics, ivóvíz, egészség, jövő, szennyezés, xeno- biotokumok
- Változat
- Kiadói változat
- A cikket/könyvrészletet tartalmazó dokumentum címe
- Biztonságtudományi Szemle
- A forrás folyóirat éve
- 2023
- A forrás folyóirat évfolyama
- 5. évf.
- A forrás folyóirat száma
- 1. ksz. Élelmiszer-biztonság Különszám
- Műfaj
- Tudományos cikk
- Tudományterület
- Agrártudományok - élelmiszertudományok
- Egyetem
- Óbudai Egyetem
- Kar
- Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar