Ökológiai gazdálkodás Magyarországon Innováció az üzleti modellben – út a fenntarthatóság felé

Megtekintés/ Megnyitás
Metaadat
Teljes megjelenítés
Link a dokumentumra való hivatkozáshoz:
Absztrakt
Az ökológiai gazdálkodású területek, valamint az ökológiai termékeket forgalmazó piacok nagysága folyamatosan nő Európában. Az ökológiai piacok forgalmi értéke 7,6%-kal nőtt 2014-ben Európa szerte, azonban a magyarországi ökológiai területek 4,7%-kal csökkentek 2014-re, 4,5%-kal pedig 2015-re. A biogazdálkodásban résztvevők száma – termelők, feldolgozók, kereskedők és vásárlók – folyamatosan emelkedik. Kihasználva ennek a trendnek a globális mivoltát, valamint a környezetbarát, egészséges termékek előállításának fontosságát hangsúlyozva a magyar mezőgazdaság szereplőinek is fontos lenne növelni az ökológiai gazdálkodás szerepét. Mindezt segítheti, hogy Magyarországon megfelelő területek találhatók az ökológiai termelés folytatásához, valamint az ökológiai termékeket árusító üzletek jelenléte a piacon fokozatosan erősödik. A konvencionális termelésről az ökológiai gazdálkodásra való áttérés a vállalkozások üzleti modelljében is jelentős változásokat eredményezhet. A termelőknek új értékesítési csatornákat kell találniuk, ahol a vegyszermentes termékeiket eladhatják, továbbá nincs szükségük a mesterséges növényvédő szer beszerzését szolgáló kapcsolatukra, helyette az ökológiai gazdálkodásba illeszthető inputok forgalmazóival kell új kapcsolatokat kiépíteni. Ennek eredményeképpen az új megoldásokkal új üzleti modell jön létre. Másképpen szólva, az átállás az ökológiai termesztésre, feldolgozásra és értékesítésre új gazdasági fejlesztési tervet, új stratégiát igényel.
- Cím és alcím
- Ökológiai gazdálkodás Magyarországon Innováció az üzleti modellben – út a fenntarthatóság felé
- A könyvrészlet száma
- 14.
- Szerző
- Nosratabadi, Saeed
- Mészáros, Kornélia
- Szerkesztő
- Garai-Fodor, Mónika
- Csiszárik-Kocsir, Ágnes
- Megjelenés ideje
- 2018
- Hozzáférés szintje
- Open access
- Konferencia címe
- Vállalkozásfejlesztés a XXI. században
- Konferencia ideje
- 2018
- Nyelv
- hu
- Terjedelem
- 14 p.
- Tárgyszó
- ökológiai gazdálkodás, innováció az üzleti modellben, gazdasági fejlesztési terv
- Változat
- Kiadói változat
- A cikket/könyvrészletet tartalmazó dokumentum címe
- Vállalkozásfejlesztés a XXI. században VIII/2. kötet
- A forrás folyóirat éve
- 2018
- ISBN, e-ISBN
- 978-963-449-094-4
- Műfaj
- Konferenciaközlemény
- Tudományterület
- Társadalomtudományok - közgazdaságtudományok
- Egyetem
- Óbudai Egyetem
- Kar
- Keleti Károly Gazdasági Kar