Az urbanizációval az embertömegek biztonsága egyre nagyobb hangsúlyt kap. Az emberek mozgását kutató tömegdinamika klasszikus tudományterületek alapjain áll. A fizika, a matematika, a mérnöki tudományok, a szociológia, a pszichológia, az orvostudomány csak néhány azon diszciplínák közül, melyek felismerései megjelennek ezen területen. Önálló tudományággá ugyanakkor a XXI. században vált. Mint a fiatal tudományok esetében gyakran tapasztalható, a vonatkozó ismeretanyag egységgé formálódása folyamatos, a szükséges szakszókincs ugyanakkor sem hazai, sem pedig nemzetközi vonatkozásban még nem áll rendelkezésre. A tanulmány a tömegdinamikában jellegzetesen elkülöníthető mozgásjelenségek megnevezésére és csoportosításának módozatára tesz javaslatot. Alapul a mozgásfolyamatokban felismert fizikai jelenségek, az események időbelisége, a bekövetkező balesetek jellemzői és szcientometriai mutatók szolgálnak.
hu_HU
With the spread of urbanization, the safety
of mass populations has gained increasing
emphasis. The field of crowd dynamics,
which studies human movement, is based
on classical scientific disciplines. Physics,
mathematics, engineering, sociology, psychology, and medicine are just a few of the
disciplines whose findings contribute to
this field. However, crowd dynamics has
become an independent field of study in the
21st century. As is often the case with
emerging sciences, the consolidation of relevant knowledge is an ongoing process,
and the necessary specialized terminology
is not yet available either domestically or
internationally. This study proposes a
method for naming and categorizing distinct motion phenomena in crowd dynamics. It is based on the recognized physical
phenomena in motion processes, the temporality of events, the characteristics of resulting accidents, and scientometric indicators.
hu_HU
dc.format
PDF
hu_HU
hu
hu_HU
A vészhelyzeti tömegmozgások terminológiája
hu_HU
Terminology of emergency mass movements
hu_HU
Open access
hu_HU
Óbudai Egyetem
hu_HU
Budapest
hu_HU
Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
hu_HU
Óbudai Egyetem
hu_HU
Műszaki tudományok - anyagtudományok és technológiák