http://hdl.handle.net/20.500.14044/70 2026-07-20T22:46:51Z 2026-07-20T22:46:51Z Berta-Szénási, Panna Katalin http://hdl.handle.net/20.500.14044/38405 2026-05-07T04:29:45Z 2026-01-01T00:00:00Z

Pedagógusok és taneszközök a gyakorlati oktatás szolgálatában 1960–1970 között Magyarországon Berta-Szénási, Panna Katalin A magyar oktatáspolitika az 1960-as években kulcsfontosságú évtizedbe lépett, amelyet a szocialista iparosítás és a gazdasági reformok támasztotta szakemberhiány határozott meg. A fejlődés és modernizáció irányába mutató materializmus és tudományos szocializmus már az 1950-es években megalapozta a különböző technikai vívmányok – mint például az erő-, munka- és tanítógépek – bemutatásának és megismerhetőségének fontosságát. Az 1961. évi oktatási reform intézkedései, amelyek a munkára nevelést, azaz az élet, a gazdaság és az iskola közelítését célozták meg, különös hangsúlyt fektettek a politechnikai oktatás kiterjesztésére. Ez az átfogó program nemcsak a gimnáziumi képzés szakképzés irányába történő fejlesztését segítette elő, hanem gyökeresen átformálta a gyakorlati oktatás minden szintjét, megkövetelve a pedagógusok szerepének és a szemléltető eszközök alkalmazásának újragondolását. Jelen tanulmány e kulcsfontosságú évtizedet vizsgálja a magyar oktatási rendszerben, fókuszban a gyakorlati képzésre fordított kiemelt figyelemmel, valamint a pedagógiai munka és az oktatásban használt tárgyi eszközök dinamikus kölcsönhatásán keresztül. A tanulmány arra a kutatói kérdésre keresi a választ, hogy a modernitásnak milyen jelei mutatkoztak meg a didaktikai szempontok tükrében, és ezen keresztül a központi elvárások, a technológiai fejlődés és a valós ipari igények milyen mértékben befolyásolták a szakoktatók professzionális szerepét és a taneszközök alkalmazásának gyakorlatát a tanulók gyakorlati jártasságának fejlesztése érdekében. A kutatás az 1960 és 1970 között keletkezett dokumentumok alapján a gyakorlati képzést végző intézményekben szolgálatot teljesítő pedagógusok munkafeltételeinek, valamint a szakképző és általános iskolai műhelyek tárgyi és téri jellemzőinek, és azok pedagógiai céljainak több szempontú vizsgálatára vállalkozik. Forrásanyagként egyrészt a digitális sajtófotó archívumban fellelhető, gyakorlati foglalkozásokat ábrázoló releváns korabeli képek, másrészt a kor kiemelkedő pedagógiai szaksajtó terméke, a Köznevelés vonatkozó cikkei és képanyaga kerültek felhasználásra. A vizsgálat kvalitatív metódusok alkalmazásával, ennek megfelelően egyfelől az ikonográfia módszerét, másrészről a tartalomelemzés klasszikus technikáját ötvözi. A téma középpontjában álló fogalmak és kontextusok ismertetése mellett bemutatásra kerülnek a kutatás során szerzett megfigyelések és reflexiók, különös tekintettel a pedagógusok kettős szerepére (elméleti és gyakorlati oktatás) és a modern szemléltetőeszközök (pl. vágott modellek, diavetítők) bevezetésének nehézségeire. Forráskritikai részként összegzi a megállapításokat és következtetéseket a képi forrásanyagok feldolgozásának módjáról, valamint annak korlátairól és nehézségeiről. A kutatás eredményei és tapasztalatai a szocializmus iskolai kultúrájában hátrahagyott, a gyakorlati tudásátadásra vonatkozó értékek vizsgálatát segítik. Az elemzés rávilágít a központi irányítás és a helyi intézményi erőforrások közötti feszültségekre, amelyek meghatározták a pedagógusok és az eszközök hatékonyságát. Ezen túl a vizsgálati módszerek összegzésével a neveléstörténeti vizsgálatok újabb színfoltjainak tudatosabb használatát támogatják.

2026-01-01T00:00:00Z Pelesz, Nelli http://hdl.handle.net/20.500.14044/38402 2026-05-07T04:30:02Z 2026-01-01T00:00:00Z

A tanulói öntevékenységtől a nevelői személyiségig: pedagógiai modernizáció a szegedi tanítóképzőben Pelesz, Nelli A tanulmány a két világháború közötti magyar tanítóképzés egyik jellegzetes intézményének, a szegedi királyi katolikus tanítóképzőnek a tanítási tartalmait és módszereit vizsgálja, különös tekintettel arra a kettősségre, amelyet a felekezeti hagyományok továbbélése és a modern pedagógiai irányzatok fokozatos térnyerése határozott meg. A kutatás célja annak bemutatása, hogy miként illeszkedett az intézet az állami tantervi szabályozás kereteihez, és hogyan alakította ki saját, helyi pedagógiai gyakorlatát a korszerűsödő neveléstudományi elvek mentén. A források – intézeti értesítők, tantervek, módszeres értekezletek jegyzőkönyvei, tankönyvek és szakmai reflexiók – alapján kirajzolódik, hogy a tanítás tartalma és módszertana szorosan összefonódott: a tantárgyi struktúra átalakulása együtt járt a szemléltetésre, cselekvésre, tanulói öntevékenységre és gyakorlati alkalmazhatóságra épülő módszerek erősödésével. A tanítói hivatás értelmezése ebben az időszakban túlmutatott a puszta ismeretátadáson: a képzés középpontjába a nevelői személyiség, a vallásos–erkölcsi és hazafias jellemformálás, valamint a népiskolai gyakorlat igényeihez igazodó szakmai kompetenciák kerültek. A tantervi reformok, az óraszámok átrendezése és az új tantárgyi hangsúlyok egyaránt azt jelezték, hogy a tanítóképzés a szemiprofesszionalizáció irányába mozdult el, miközben élénk szakmai viták folytak a képzés felsőfokúvá tételének lehetőségeiről és korlátairól. A tanulmány rámutat arra is, hogy a szegedi intézet oktatói aktív értelmezői és alakítói voltak az előírásoknak: a módszeres értekezletek, a tankönyvválasztás és a gyakorlati képzés révén tudatosan törekedtek arra, hogy a korszerű pedagógiai gondolkodást a katolikus nevelési eszményrendszerrel összehangolva valósítsák meg, így a tanítóképzés mindennapi gyakorlatában egyszerre volt jelen a hagyomány és a modernizáció dinamikus együttélése.

2026-01-01T00:00:00Z Maisch, Patrícia http://hdl.handle.net/20.500.14044/38397 2026-05-07T04:29:31Z 2026-01-01T00:00:00Z

Honleányok Pesten – Tänzer Lilla növendékei és a reformkori lánynevelés Maisch, Patrícia A 19. század első évtizedeiben a magyarországi lánynevelés kérdése politikai és nemzeti tartalommal telítődött. A „művelt anya” eszménye a nemzeti felemelkedés zálogává vált, ami életre hívta a házi nevelés mellett a lánynevelő intézetek rendszerét is. Jelen tanulmány a korszak egy meghatározó, ám eddig kevésbé kutatott színterét, Tänzer Lilla pesti lányneveldéjét, illetve annak növendékeit mutatja be. A kutatás középpontjában az intézet pedagógiai programja – az úgynevezett „kellemi nevelés” és a honleányi ismeretek átadása – mellett az ott tanult növendékek életpályájának rekonstrukciója áll. Az interdiszciplináris megközelítésű elemzés elsősorban egodokumentumokra (naplókra, levelekre, memoárokra) támaszkodik, mivel a nevelde működéséről és a kapcsolati hálókról szinte kizárólag ezek a személyes források tudósítanak. A vizsgálat rávilágít arra, miként váltak a nevelde növendékei a reformkor és a század második felének öntudatos honleányaivá, és hogyan segítették az egodokumentumok egy korábban rejtett mikrotörténeti narratíva feltárását

2026-01-01T00:00:00Z Ladnai, Attiláné http://hdl.handle.net/20.500.14044/38396 2026-05-07T04:29:38Z 2026-01-01T00:00:00Z

Az Alexander-technika lehetséges szerepe a (gyógy)pedagógiai intervencióban Ladnai, Attiláné Az Alexander-technika mint testtudatosságot és mozgásoptimalizációt célzó módszer használata új perspektívákat nyithat a gyógypedagógia területén, különösen azoknál a gyermekeknél, akik tanulási nehézségekkel vagy a neurotipikustól eltérő idegrendszeri szerveződéssel élnek. Jelen tanulmány célja az Alexander-technika elméleti kereteinek és gyakorlati alkalmazhatóságának kritikai összegzése, különös tekintettel a fenti populációra. A vizsgálat desk research módszertant alkalmazva, PRISMA-elvek alapján szűkített keresési kritériumok mentén elemzi és mutatja be a releváns szakirodalmak főbb megállapításait. A módszer központi törekvése a szenzomotoros kontroll és a testtudatosság fejlesztése, amely elősegíti a helyes testtartás és adaptív mozgásminták kialakulását. Az Alexander-technika alapvető hipotézise szerint a motoros sztereotípiák módosítása és a proprioceptív input tudatos kezelése kulcsfontosságú a pszichofizikai egyensúly és az optimális funkcionális állapot megteremtésében. A technika épít és integrálja a mozgás- és a kognitív folyamatok egymásra gyakorolt hatásmechanizmusait, ösztönözve ezzel a test feletti kontroll és a mentális fókusz harmonizálását. Ezen keresztül hozzájárul a finom- és nagymotoros képességek fejlődéséhez, miközben csökkenti a neuromuszkuláris feszültséget. Gyakorlati aspektusait tekintve a módszer hatékony eszköznek bizonyul a stresszreguláció, relaxációs képességek és légzéskontroll fejlesztésében, melyek különösen relevánsak szorongásos tünetekkel és figyelemhiányos állapotokkal küzdő populációk esetében. Az Alexander- technika támogatja a testi önszabályozást és az önhatékonyság növekedését is, melyek pszichoszociális szempontból is kedvező hatásúak lehetnek az oktatási-nevelési folyamatban. A technika egyes elemeinek oktatási környezetbe történő szisztematikus beillesztése elősegítheti az inkluzív tanulás és a multikomponensű fejlődés támogatásának megvalósulását. A technika alkalmazása javíthatja a tanulók koncentrációs képességét, motoros kontrollját és általános életminőségét, ezáltal komplex módon támogatva a gyógypedagógiai intervenciókat. Mindezek alapján az Alexander-technika nem csupán testi, hanem kognitív, affektív és szociális dimenziókban is komplementer fejlesztési lehetőségeket kínál az érintettek számára.

2026-01-01T00:00:00Z